A turisztikai tevékenység a gazdaság és a társadalom különböző területeihez számos módon közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódik, a teljesítménymérés és elemzés a többirányú kapcsolat- és hatásrendszer miatt korlátokba ütközik. A turisztikai kutatások módszertani bázisát három fő forráscsoport alkotja: az általános gazdaságstatisztikai módszerek, a regionális tudományok módszerei, valamint a marketingkutatás és más társadalomkutatási módszerek.  A turisztikai kutatási módszerek azonban nem jelentik az általános kutatási módszerek turisztikai szövegkörnyezetbe helyezését, az eljárások egyszerű adaptálását. A turisztikai kutatási szükségletből kell kiindulni és hozzá kiválasztani a megfelelő statisztikai, és/vagy területi elemzési eljárást az ágazati sajátosságoknak megfelelően. Óvakodni kell a statisztikai módszerek formális alkalmazásától. A számítások megkezdése előtt a rendelkezésre álló adatok alapján kell átgondolkodni, hogy melyik statisztikai módszert használhatjuk. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő statisztikai módszerek ismerete.

Település-és területi statisztikák

Területi csoportosítások

A települési és területi elemzések többsége egy választott területegység vizsgálatát, esetleg két vagy több területegység összevetését célozza. Az utóbbi esetben a kutatások általában erőteljesen fókuszálnak az egyenlőtlenségek mértékére, jellegére, illetve a körvonalazódó múltbeli tendenciákra, esetleg az egyenlőtlenségek jövőbeni alakulásának extrapolálására, feltéve, hogy ehhez elég hosszú idősorok állnak rendelkezésre.

A kutatásokhoz rendelkezésre álló területi statisztikák általában a következő tematikus egységeket tartalmazzák:

– Természeti ismérvek (környezeti jellemzők, fekvés, erőforrások, éghajlat, talajjellemzők stb.)

– Társadalmi jellemzők (demográfiai specifikumok, foglalkoztatási jellemzők, egészségi állapot, etnikai összetétel, a társadalmi tőke elemei stb.)

– Gazdasági indikátorok (infrastrukturális jellemzők, helyi ipari, szolgáltatási és agrárgazdasági jellemzők, önkormányzati adóbevételek stb.)

– Egyéb speciális településhálózati jellemzők, településrendszerbeli ismérvek, urbanizációs jellemzők stb.

A statisztikákban a települések és területek legfontosabb azonosító ismérvei között van a térségi szintrendszerekbe való besorolás (pl. NUTS szintek, megyék, kistérségek stb.) és a lakónépesség száma. Míg ez utóbbi alapján a települések adott időpontra vonatkozóan egyszerűen és egyértelműen rangsorolhatók, sorba rendezhetők, a települések csoportosítására, szintekbe való besorolására többféle gyakorlat is van.

Település földrajzi kategorizálás

A településföldrajz számos csoportosítási ismérvet használ a települések csoportosítására.

A legfontosabb csoportképző jellemzők:

– a hasznosítás módja (állandó és ideiglenes települések)

– a lakóépületek száma (szórványtelepülések és csoportos települések)

– a településhálózatban betöltött szerepkör (központi funkcióval rendelkezik vagy sem)

– gazdasági jelleg (mezőgazdasági, ipari, szolgáltató funkcióra szakosodott, lakófunkcióra épült)

– méret, népességszám (óriásváros, világváros, regionális központ, nagyváros, középváros, kisváros, óriásfalu, nagyfalu, kisfalu, aprófalu, törpefalu) stb.

A társadalmi térszerveződés szintjei

 

A következő modell összegzi a társadalmi térszerveződés és a társadalomirányítás tagozódását, illetve a területi elemzések leggyakoribb kategóriáit:

– makro terek (világ, ország csoport, ország)

– regionális terek (nagytérség, mezőkörzet, kistérség)

– lokális terek (település, lakókörzet, szomszédság)

– mikro terek (család, egyén)

Természetesen számos további csoportosítási lehetőség van – pl. jellemző földrajztudományi csoportosítási ismérv még a települések tengerszint feletti magassága, éghajlata, a politológia elemzései választókerületekre vonatkoznak, egyes adatbázisok a postai irányítószámok körzetei szerint csoportosítják a területegységeket – melyek alapján adatbázisok szerveződnek. Ezen adatbázisok speciális csoportosítási ismérveik segítségével többletinformációkat nyújthatnak a kutatóknak.

A területi egyenlőtlenségek számszerűsítése

A települési és területi statisztikák leggyakrabban az egyenlőtlenségek feltárását és elemzését szolgálják. Az egyenlőtlenség meglehetősen összetett kategória, melynek lényeges dimenzióit érdemes itt számba venni. Ide tartozik többek között a különbözőség, a tagoltság, a heterogenitás, a specializáltság, a koncentráció, a változatosság, a diverzitás, a diverzifikáció, vagy a multikulturalitás fogalma. A különböző kutatásokban természetesen e fogalmak eltérő hangsúllyal és részben eltérő jelentéstartalommal szerepelhetnek. A területi fejlődést hagyományosan meglévő vagy újonnan keletkező és ható tényezők befolyásolhatják. E tényezők feltárása mellett a kutatások kitérnek az egyenlőtlenségi állapot jellemzőire, és a tendenciákra, az esetleges kiegyenlítődésre vagy a további differenciálódásra.

A területi egyenlőtlenségeket tartalmuk alapján hét dimenzióra osztjuk:

– Elhelyezkedés. E dimenzióban csak azt vizsgáljuk, mi a vizsgált elem – pl. egy ásványkincs – térbeli eloszlása, véletlenszerűen vagy koncentráltan van-e jelen.

– Mennyiségek. Ezen a szinten mérőszámokat rendelünk a vizsgált ismérvhez, statikus szemléletben annak méretét, kiterjedését, dinamikus szemléletben növekedését vagy csökkenését is számba vesszük. A legtöbb adatbázist a statisztikailag értelmezhető mennyiségi dimenzió uralja.

– Minőségek. Az egyenlőtlenségnek vannak kevéssé kvantifikálható tényezői – pl. lakossági közérzet, jólét – melyek mögött társadalmi értékfogalmak állnak. A területi egyenlőtlenségek kutatási témái között ezek is szerepelhetnek, de tisztában kell lenni azzal, hogy ezekre vonatkozóan csak kevésbé egzakt megállapításokat tehetünk.

– Szerkezet. A regionális kutatásoknak sajátos fogalomtáruk van a szerkezeti egyenlőtlenségekre, melynek elemei a tagoltság, a homogenitás, a specializáltság, a diverzifikáció stb.

– Szerepkörök. E dimenzió a területekhez kapcsolt funkciókat elemzi. Dinamikus közelítésben azt vizsgálja, bekövetkezik-e funkcióbővülés egy adott téregységre vonatkozóan, vagy ennek ellentéte, funkciócsökkenés jelentkezik. Míg az előbbi a vizsgált terület szempontjából pozitív elmozdulást, de mellette a területi egyenlőtlenségek növekedését jelentheti, az utóbbi negatív folyamatot jelez.

– Kapcsolatok. A térségtípusokhoz a regionális tudomány sajátos kapcsolati hálót rendel, és e dimenzióban értelmezi a területek közti mozgásokat, a migrációt, az integrációt és más kapcsolatokat.

– Viszonyok. Az egyenlőtlenségi vizsgálatok a térelemek közötti függéseket, alá-fölérendeltségeket tárják fel a viszonyok kapcsán

A kutatási módszerek csoportosítása

Ez a gyakorlati és elméleti sokféleség tükröződik az alkalmazható módszerek sokféleségében is. Amikor a szociológia kutatási módszertanáról beszélünk, akkor valójában egymást kiegészítő módszerek egész sorozatára gondolunk. A módszereket három szempontból csoportosíthatjuk (ez egyben a kutatási terv során felmerülő három alapvető kérdés):

– az információk kinyerésének módja;

– a nyert információk strukturáltsága;

– a vizsgálat időbelisége.

Minden kutatási módszer a lényegét tekintve valamilyen interakcióra, vagyis a kutató és a kutatás alanya közötti kapcsolatra épül. Ennek az interakciónak, kapcsolatnak a célja az, hogy a kutató számára fontos információkat hordozó reakciót adjon a kutatás alanyából. Ebben a megközelítésben a kutató feladata egy olyan inger, amely a kívánt információkat hordozó reakciót váltja ki a kutatás alanyából.

– Amennyiben a kutató megkérdezi a kutatás alanyát, verbális stimulusról beszélünk. A stimulus ebben az esetben maga a kérdés, a kívánt információt pedig a kérdésre adott szóbeli válasz hordozza. Ugyanakkor fontos, hogy a kérdéssel adott stimulust kiegészítheti video, kép, hang, tárgy; a szóbeli válasz mellett pedig fontos lehet a hanghordozás, a testtartás, a gesztusok megfigyelése is. Ebbe a csoportba a kérdőíves megkérdezés és az interjú különféle formái tartoznak.

– Amennyiben a kutató megfigyeli a kutatás alanyát, nem-verbális stimulusról beszélünk. A stimulus ebben az esetben valamilyen nem-szóbeli inger – ezt a kutató is létrehozhatja, de érkezhet a környezetből is. A megfigyelés során elsősorban a kutatás alanyának viselkedése hordozza a várt információt, de bizonyos esetekben a megfigyelt helyzetben

elhangzó beszélgetések rögzítésére is sor kerül. A nem-verbális módszerek közé a kísérlet és a megfigyelés tartoznak.

A második kérdés, ami alapján a kutatási módszereket csoportosíthatjuk, az, hogy kapott információk mennyire legyenek szabványosak (vagyis a kutatási alanyok által adott válaszok formája mennyire legyen egységes). Ez a kutatás strukturáltságának kérdése: minél több kérdésnél, témánál határozza meg előre a kutató, hogy milyen formájú válaszokat fogad el helyesnek, annál strukturáltabb kutatásról beszélünk. A strukturáltság szempontjából az egyes módszereket két fő csoportba szokás sorolni:

– Kvalitatív (nem strukturált, vagy minőségi) kutatás esetén a kutató nem határozza meg részletesen előre, hogy milyen formájú válaszokat fogad el, vagy a cselekvések milyen elemeit kívánja rögzíteni. Ezzel lehetőséget ad a kutatás alanyainak, hogy olyan dolgokról, szempontokról is információkat adjanak, amelyeket a kutató előzetesen esetleg nem is tartott fontosnak. A kvalitatív kutatás esetén a kutató jellemzően nem egy előre meghatározott elméleti modell alapján dolgozik, hanem a kutatás során „fedezi fel” az összefüggéseket. E módszerek tehát komplexen, a maguk természetességében ragadják meg a vizsgált jelenségeket. A kvalitatív módszerek közé tartoznak az interjúk különböző fajtái, a kvalitatív kísérletek (pl. próbavásárlás) és a kvalitatív (pl. résztvevő) megfigyelés.

– Kvantitatív (strukturált vagy mennyiségi) kutatás esetén a kutató pontosan meghatározza, hogy milyen típusú információkat fogad majd el (pl. a mértékegység vagy alternatívák megadásával). Így képessé válik arra, hogy célzottan feltárjon néhány információt, amely egy előre meghatározott modell igazolásához, vagy elvetéséhez szükséges. Ez természetesen azzal jár, hogy a megfigyelt jelenséget leegyszerűsítve, a modell által meghatározott néhány információval tudja csak leírni a kutató. A kvantitatív módszerek közé tartozik a kérdőíves megkérdezés, a kvantitatív kísérlet és a kvantitatív megfigyelés (pl. a szálláshely-statisztika).

Dokumentumelemzés

A dokumentum-elemzés a kvalitatív kutatási technikák alapvető módszere, amely széles körben alkalmazható:

– Másodlagos kutatás esetén önálló módszerként mások által létrehozott dokumentumok (pl. újságcikkek, levelek, fejlesztési dokumentumok, stb.) vizsgálatára;

– Elsődleges kvalitatív kutatás során a kutató által előállított dokumentumok (pl. interjúszövegek, megfigyelési naplók) elemzésére.

A dokumentumelemzés lényege a dokumentumokban található összefüggések, jellegzetességek feltárása. Mint a fenti példák is mutatják, ez a módszer elsősorban szöveges dokumentumok elemezésére alkalmazható (bár újabban mind gyakrabban alkalmazzák rajzok, fényképek, videók elemzésére is).

A kutatás célja szerint a tartalomelemzés során leíró és oksági eredményeket egyaránt fel lehet tárni. Egyes helyzetekben a kutatás célja pusztán a leírás: egy új jelenség első megismerése, bemutatása. Ha azonban a kutatás tárgyáról már rendelkezünk bizonyos ismeretekkel, akkor ennél többet, a kutatás tárgyának okát és következményeit is vizsgálhatjuk

Ennek megfelelően a szöveg elemeit három fő csoportba sorolhatjuk:

– Tények: Ide azokat a fogalmakat, dolgokat, eseményeket soroljuk, amelyeket az elemzés középpontjába helyeztünk, vagyis amiről a kutatás szól. A feltáró jellegű kutatás központi célja e tények jellegének és típusainak meghatározása és leírása.

– Befolyásoló tényezők: A befolyásoló tényezők azok a dolgok és események, amelyek a tények jellegét meghatározzák.

– Következmények: A tények által kiváltott hatások. Az ide sorolt dolgok és események közös jellemzője, hogy azért jöttek létre, mert a kutatás középpontjában álló tények a kutatás során megismert módon léteznek.

Ezek a komponensek tehát már nem egyszerűen önmagukban érdekesek a kutató számára, hanem csak a kutatás középpontjában álló tényekkel összefüggésben, pontosabban az azokra gyakorolt vagy azok által rájuk gyakorolt hatásukban.

A személyes megfigyelés módszerei és lebonyolítása

A személyes megfigyelés alapvetően a leíró jellegű kutatási módszerek közé tartozik. A megfigyelés során a vizsgált jelenség szisztematikus, rendszerint előzetesen meghatározott szempontrendszer alapján történő számbavételére kerül sor (noha ismeretlen, korábban feltáratlan jelenségek esetében előfordulhat az is, hogy nincsenek szigorúan meghatározott megfigyelési szempontok).

Az alkalmazás célja

A személyes megfigyelés célja többnyire emberi magatartás vizsgálata, de például alkalmazható a módszer a turisztikai miliő kutatása során is (épített környezet számbavétele, hangok, szagok rögzítése, egy strand kínálatának a feltérképezése stb).

A megfigyelés mint kutatási módszer alkalmazása:

– A turizmusfejlődés kulturális hatásainak vizsgálata (például egy hagyományos szertartás turisztikai termékké, turistaprogrammá válásának folyamata a megnövekvő látogatóérdeklődés következtében),

– turizmusantropológiai kutatások (például a turisták jelenlétének következményei egy anatóliai falu lakossága életében),

– fogyasztói magatartás vizsgálata a turizmusban,

• például kisgyerekek viselkedésének elemzése során (például egy bababarát szálloda esetében), akik még nem képesek arra, hogy strukturált kérdésekre válaszoljanak,
• például szervezett úton, idegenvezetésen való részvétel keretében,
• informális szabadidős tevékenység elemzése (például egy strand vagy egy belépőjegyet nem szedő emlékmű vagy egy piknikező terület látogatási, használati jellemzőinek vizsgálata)
• megfigyelés révén megtudhatjuk, hogy hányan látogatják az adott helyszínt, mennyire népszerű (ami lényeges információ lehet például a fenntartónak, indokolhatja például önkormányzati források felhasználását), időben hogyan változik a látogatószám, milyen tényezőktől függ (például szezonalitás, időjárás, ünnepek), a látogatószám függvényében hogyan változik az adott helyszín környezeti terhelése, különböző időszakokban milyen kapacitást kell kiépíteni/fenntartani/biztosítani)

A személyes megfigyelés számos területen alkalmazható, de rendszerint akkor alkalmazzuk, ha nem számszerűsíthető jelenséget kívánunk vizsgálni, vagy ha folyamatban lévő, előre nem ismert, nem megjósolható jelenségeket akarunk feltárni. A személyes megfigyelés erőssége, hogy általa a kutató teljes, átfogó képet kap a vizsgált jelenségről, mélyebb és teljesebb megértésre tesz szert, mint kvantitatív módszerekkel.